Persze jól bevált recept: egyszerű, közérthető szöveg, mindenki ismeri, érti. Pavlovi reflex módjára indítja be a meghatódást.
Miért is van ez?
OK. Én híve vagyok az érzelmeknek. A fene bánja a sminket. Ne a smink mutassa meg, vagy takarja el, mennyire szeretünk valakit. (Inkább válassz olyan sminket és sminkest, aki ebben a legjobban és legszakszerűbben tud segíteni! – hopp, most belefutottam én is egy szolgáltatóba, bocs.)
Mikor máskor boruljon ünnepi szívvel az ember a saját anyja, apja, nagyszülei nyakába, ha nem a saját esküvőjén? Persze, ha élnek még.
Ha sírni kell, hát sírni kell. Pont ez különböztet meg bennünket egy őzikétől, egy papagájtól, egy varánusz gyíktól, vagy egy emberszabású majomtól. (lehet, hogy mástól is, más is, de arra bővebben nem térek ki. Hm, pedig van még tárhely…)
A kísérő zenék előnye, hogy a megindító látvány mellé a zenék segítik felszabadítani a jelenlévőkben a belül tülekedő feszültséget, gátlásokat, tolongó furcsa gondolatokat. Koncentrálja a násznép figyelmét. Megtisztít mindenkit a zene hömpölygő ereje, és együttérzésre, azonos szívdobbanásra ösztökél. Mi más is kell egy esküvői szertartásra, hogy az emberek egyfélét gondoljanak, egyfélét érezzenek, igazán közös élménnyel gondoljanak majd vissza az esküvőtökre.
2 eset van tehát a szülők megörvendeztetésére, a násznép lelkének megmozgatására:
Kiválasztasz egyet a mindenképpen sírásra gerjesztő, buzdító, anyám-apám-köszönöm-néked-hogy-felneveltél-dalok közül, ami természetesen tökéletes választás. A “köszönöm”-nek 1000 változatát ismerjük, 1000-féle képpen lehet megköszönni valamit, de ne felejtsük…
meglepetésdalos ceremóniamester
